Coming soon...

Keresztül az országon

Az első hírek Murciából, de lesz még több is :)
Katt ide!

Fiesta de las Associasiones en la Playa Poniente

Múlt héten (július 14-17-ig) a strandon volt egy fesztivál, amit a mi szervezetünk rendezett.
Én tartottam egy reprezentációt Magyarországról, beszélgettem az emberekkel Európáról, illetve gyerekekkel játszottam, színeztem, továbbá élveztem a strandot, a meleget, a sidrát és az embereket, akiket újonnan megismertem.
Elég nehéz volt ilyen spanyoltudással boldogulni, de tanultam egy csomó új (és használhatatlan) szót, pl. pirospozsga, csillámpor, ragasztó, műanyagzáró stb. 2 órát aludtam a homokban a tengerparton, beültem egy kávézóba skypeolni, aztán órákig beszélgettem egy sráccal (úgy hogy azt hittem egy szimpla érdeklődő), akiről a végén derült csak ki, hogy az oviedoi társszervezet elnöke. Mentségemre legyen, hogy tényleg csak 25 éves...Aztán beszélgettem egy halásszal Granadából, akik itt kötöttek ki, meg sok-sok gyerekkel, szomszéddal.
Itt könnyű barátkozni, nagyon-nagyon könnyű.
Egyelőre főleg úgy beszélek, hogy igyekszem spanyolul, és ami nem megy, azt mondom angolul. De bekövetkezett, amit nagyon nem akartam: sokszor úgy beszélek, hogy egy mondaton belül keveredik a spanyol és az angol, de volt már olyan, hogy a némettudásom is felhasználtam (újabb dolog, amit sosem hittem volna.)

Szóval a napos oldal...

Hétvégére elkocsikáztunk a hegyekbe, hogy spanyol kajákat csináljunk, hamburgert grillezzünk, sidrát igyunk. A képek alul már ott készültek. Tulajdonképpen mindenki spanyol volt, kivéve A.-t meg engem, úgyhogy a társalgásban sokszor lemaradtunk :) A képek lent ott készültek.
Jól megfigyeltem, hogy csinálnak paellát, ami végülis finom, csak az a sok tengeri szörny nem kéne bele. Szerencsére mindenki elfogadta, hogy én kiválogatom azokat a micsodákat és szétosztom közöttük. Még így is maradt tintahal benne bőven...valamiért ők nem gondolják azt, hogy az tengeri szörnyeteg. Mindenesetre lila és vannak tapadókorongjai mind a 8 lábán, úgyhogy nekem az is annak számít. Azért megettem, nem volt rossz. De kagylót...nem köszönöm!
Asturiában nagyon menő az alma, úgyhogy desszertnek valamilyen almás-karamellás izé volt (mindennek elfelejtem a nevét), valamint akkora szeder termett a kertben, mint fél tenyerem, úgyhogy igazán boldog voltam.
Igyekeztem megtanulni sidrát önteni ( a képen egy próbálkozásom látható). A sidra is almából van, szerintem a rohadt alma leve, elsőre nem ízlett, most már egészen jónak találom. Hozzá lehet szokni. Egy csomó hagyomány kötődik hozzá, konkrét szabályokkal, hogyan kell inni, úgyhogy tényleg komolyan veszik.
Szombaton tehát egész nap sütögettünk, meg ittunk, a végén a házigazda komplett stand-up comedyt adott elő, lekapcsoltuk a villanyokat és volt reflektor, ő meg csak szavalt és viccelődött. Sajnos ebből is alig értettem valamit.
Vasárnap sétáltunk  a hegyekben, jó hideg volt, és köd, tisztára mint ha az Alpokban lettem volna, voltak lovak, tehenek, meg birkák...Az utolsó képen a házikó szintén asturiai csoda (bár állítólag franciáknál is létezik valahol), piramisalakú lábakon és egy tányérszerű betonon áll, hogy az egerek ne tudjanak rá felmászni. A nevét szintén elfelejtettem. Bocsássatok meg nekem, naponta több száz új szót tanulok spontán...
Szóval nagyon érdekes volt minden,de a nyelvi nehézségek, a kevés alkoholbevitel és a szomorú hiányérzetem miatt nem tudtam olyan jól érezni magam, mint ahogy elvárható lett volna.
De hát lépésről lépésre... poco a poco.

Itt van a sok-sok kép.

Az az én nagy tragédiám, hogy túlzottan erős a szaglásom. Érzem ezt a dohos szagot mindenhol, pedig minden nap használom a légfrissítőt (ha hazamegyek, tuti erről a szagról minden be fog ugrani). A spanyolok meg nem túl távolságtartóak, és nem kell büdösnek lenniük, hogy érezzem őket, érzem és nem jó.
Előnye is van viszont, mindenhol érzem az óceán illatát, reggelente a csokis churros illatát, az eső illatát is. Ezek szép dolgok. Csak ez a doh ne lenne mindenhol.

A kanadai lány szerint brit akcentussal beszélem az angolt. Vagy talán csak nem tudja, milyen a magyar akcentus?
És ők tanulnak rólunk történelemórán. Az 56-os forradalmat.

Én (éjfél körül): - Azt hiszem lassan megyek, mert reggel dolgozom.
Hoszé:  - Mit gondolsz, mi nem dolgozunk?! Itt mindenki dolgozni fog reggel, te azt gondolod, hogy mi nyaralunk?!
Emellett olyan komoly és sértett feje volt, hogy komolyan megijedtem. Amúgy 3 körül mentünk haza, akkor is csak miattam és A. (a nem helyiek) miatt.
Én nem tudom, hogy maradhat fenn ennek az országnak a gazdasága.
Az van, hogy a legtöbb bolt 9-10 körül nyit és 3-kor bezár és nyáron gyakran ki sem nyitnak a nap hátralevő részében (honnan van ezeknek pénzük?!). Délután alszanak egyet és 7-9 körül elkezdenek bárról bárra járni, a pultosok ész nélkül öntik mindenkinek a sidrát, gyakran fizetni sem kell érte (?!), csak töltik és nyomják a kezedbe. A pulton csülkök meg pecsenyék vannak, apró falatokra vágva, fogpiszkálókra tűzve, szintén ingyen.Vannak akváriumok, ami tele van rákokkal és ott helyben horgásszák ki neked, ha kéred (persze én nem kértem) és ott boncolják fel szinte előtted. Érdekes.
Észrevettem azt is, hogy ha véletlenül megvárják, amíg válaszolsz a hola-que-tal kérdésükre, akkor rögtön megkérdezik, h bien (azaz ugye jól vagy) nehogy azt merd mondani, hogy nem vagy jól.

Soha ne vegyetek olyan kaját, amire rá van írva, hogy amarga. A nevetségesen olcsó narancslekvár üvegén ott van, hogy amarga tök nagy betűkkel, vagyis keserű. Egy kanállal ettem belőle, de soha többet nem fogok. Szörnyű, fúj, fúj.
Pedig olyan jól néz ki.

Ilyen közel lakom az irodához :)

Nagyobb térképre váltás

A kilátás a szobámból, a ház, amiben lakom és figyeljétek munka közben milyen bögréből iszom :) Rá van írva, hogy manana.

Ja és ma reggel otthon felejtettem a kulcsomat, szóval fogalmam sincs, hogy jutok be a lakásba, mert kívül nincs kilincs. Addig téblábolok kint, amíg meg nem érkezik a GM (gonosz majom hihihi), ami nem lesz túl felemelő.

Jövő hétvégén lesz egy fesztivál a strandon (az óceánpart ismét, hurrá!), amit a mi szervezetünk rendez. Eredetileg inkább ilyen sportfesztivál, szóval vannak nevezett csapatok, meg lesznek koncertek, szóval nagyon profi az egész, a mi feladatunk Aldisszal, hogy bemutassuk az országot, ahonnan jöttünk, csináljunk valami nemzeti kaját.
Ezenkívül lesznek gyerekek is, szóval gondolhatjátok, felcsillant a szemem, úgyhogy mindenféle kreatív dolgot, meg játékot keresek nekik főleg a sztereotípiákról. Hogy mik azok, hogyan győzzük le, meg mit gondolnak Európa országairól. Szóval ez klassz, bele is vetettem magam a munkába. Csak azt nem tudom, hogy fogok beszélgetni velük, mert itt még a felnőttek sem tudnak angolul.

Amúgy meg nem érzem olyan rosszul magamat, mint amilyennek ez tűnhet. Egyszerűen gyönyörű a város, az pedig, hogy az óceán szinte a küszöbömet mossa olyan nagy dolog, aminek szerintem még 50 évesen is örülni fogok. Az emberek jófejek, kedvesek, a gonosz majmon kívül csak nagyszerű embereket ismertem meg eddig. A nyelvet még mindig szeretem hallgatni, szinte folyik a szájukból, olyan mint egy patak.
Csak egyelőre még nagyobb a veszteség felett érzett fájdalmam, mint a nyereség feletti öröm. Ez az ugyebár, ami később érik majd be. Most egy nagy káosz itt minden, sok a probléma, a konfliktus, sokat kell tanulnom a nyelvről, az emberekről, önmagamról, de hát ezért vagyok itt. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, én sem gondoltam semmi ilyesmit.
Szenvedni kell picit, aztán magasabb szinten megszületni.
Aztán ha ez már legalább elkezdődött, és nem csak a szenvedés megy, lesznek szép és jó dolgok is Spanyolországról. Talán már nemsokára.