2012. január 11., szerda

Los reyes magos/ A három királyok ünnepe

A háromkirályok (Gáspár, Menyhért, Boldizsár spanyolul Gaspar, Melchor, Baltasar),  másnéven napkeleti bölcsek ünnepe Spanyolországban tisztes hagyománynak örvend. A mai spanyolokat megkérdezve, már nem nagyon tudnak dönteni, hogy a karácsony, vagy a háromkirályok nagyobb ünnep-e náluk, de abban mind egyetértenek, h jónéhány éve egyértelműen az utóbbi volt az. A karácsony jelentőségének növekedése ellenére karácsonykor nem szokás itt ajándékozni, ez a háromkirályok kiváltsága (sőt a mikulás sem jön el idáig).
Tehát a spanyol gyerekek és felnőttek is január 6-án kapnak ajándékot.Valahogy nekem mégis a mikulással és nem a karácsonnyal esne jól párhuzamba vonni ezt az ünnepet, hiszen a gyerekek levelet írnak a királyoknak, hogy mit szeretnének kapni, és királyok el is jönnek beöltözve aranyozott ruhában, koronával, hatalmas parádét húzva maguk után. Hogy lássátok a jelentőségét, Gijónba általában hajón érkeznek, több, mint két órán át menetelnek, édességet osztanak, végül a fő téren egy erkélyre kiállva üdvözlik a tömeget. A királyok ajándéka nem csupán édesség, nagyobb értékű ajándékokat is adnak egymásnak a barátok, családtagok.
Az ünnep eredetéről gondolom nem kell sokat mesélnem, hiszen a napkeletről jövő királyokat, akik az újszülött Jézusnak aranyat, tömjént és mirhát hoztak Magyarországon nagyon is ismerjük, nincsen betlehemi játék nélkülük. Ugyanakkor nálunk január 6-án nincs semmi különös, itt pedig pirosbetűs ünnep.
A háromkirályok napjának édessége egy koszorú, a Roscón de Reyes (a királyok koszorúja). Egy édes tésztájú süti, ami aszalt és kandírozott gyümölcsökkel van díszítve a külsején. A koszorú érdekességét azonban az adja, h a belsejében két meglepetés is megbúvik, az egyik egy bab, a másik egy figura. Aki megtalálja a babot, az lesz a király a családi ünnepségen, jobb helyeken még egy koronát is bekészítenek a szerephűség kedvéért. A figura megtalálójának pedig nemes egyszerűséggel ki kell fizetni a koszorú árát.






(A képek forrása Gijón hivatalos Facebook oldala.)

Nincsenek megjegyzések: